Vendégünk érkezett

Vendégünk érkezett


Vendégünk érkezett

Ismét látogatónk érkezett!

Mindig öröm, amikor volt tanulóink visszatérnek hozzánk 1-1 látogatásra. Külön boldogság, amikor munkás ruhában érkeznek, hogy beálljanak segíteni néhány feladatnál vagy tanulni szeretnének pluszban a mestereinktől.
Dani az első évfolyamunkban tanult falazó kőművesnek, majd tavaly a festő részszakmát is teljesítette. Ma már a szakmájában dolgozik, ahol úgy érzi ki tud teljesedni és minden nálunk tanult szakmai fogást is tud hasznosítani.
Sokat mesélt magáról mostani tanulóinknak is, külön kiemelve, hogy becsüljék meg, hogy itt lehetnek, mert most még elképzelésük sincs arról, hogy milyen jó soruk van nálunk.
Dani, várunk vissza legközelebb is!

Elsősegélynyújtás

Elsősegélynyújtás


ELSŐSEGÉLY-NYÚJTÁS

Miért fontos, hogy elsősegélynyújtást is tanítsunk?

✅ Mi nem csak a vizsgára készítjük fel tanulóinkat.
✅ Műhelyiskolásaink többségének óriási motiváció a jogosítvány megszerzése, így örömmel fogadják az ehhez tartozó tudást is, lásd: elsősegélynyújtás
✅ Nem lesz számukra ismeretlen már egy-egy ilyen szituáció a későbbiekben.✅ Gyorsabban tudnak segíteni másoknak laikus elsősegélynyújtóként, illetve nem esnek pánikba, ha olyan helyzetbe kerülnek.
✅ Munka-és balesetvédelmi oktatáson év elején már mindannyian részt vettek, viszont érdemes továbbgondolni ezt a szálat, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha baj történne.

Külön örömmel töltött el minket, hogy ezen a foglalkozáson vettek részt vendégeink is, akik a Van helyed Alapítványtól érkeztek hozzánk. Egy kötözésre még ők is csatlakoztak és kipróbálták magukat. Előtte természetesen megmutattuk nekik a Pálföldi Majorságot, illetve bemutatásra kerültek az oktatási módszereink is. Bátran lehetett tanulóinktól kérdezni, őszintén és nyíltan meséltek az itt töltött élményeikről a vendégeknek.

Székely Tamás

Székely Tamás


„Mert mivégre születtünk a világra, ha nem azért, hogy jobbá tegyük egymás életét?”

Ez a mottó vezérelt szinte végig pályafutásom során. Középiskolai tanárként, színjátszókör vezetőként, cégeknél vezetői pozícióban, s jelenlegi munkám során is.

Gyermekotthoni nevelőként intenzív bepillantást kaptam a hátránnyal induló gyerekek nehézségeiről, küzdelmeiről és azokról a veszélyekről, melyek leselkednek rájuk. Oktatóként igyekszem hozzásegíteni őket olyan képességekhez, életszemlélethez, melyek segítségével ráébredhetnek önnön erősségeikre és sikeressé válhatnak. Mindeközben játszunk, nevetünk, néha elkomolyodunk, és szert teszünk némi önbizalomra.

Ajtót nyitottunk az értékmentésre

Ajtót nyitottunk az értékmentésre


Ajtót nyitottunk az értékmentésre

😱Nyáron sajnos valaki berúgta az ajtónkat!😱azt hittük, hogy kidobásra ítéltetett és nem lehet tovább használni…

Szerencsére egyik mesterünk azonnal kapcsolt, hogy MÉG MENTHETŐ és tudja is, hogyan!

♻️Tanulóinknak igyekszünk tanítani az újrahasznosítás és értékmentés szemléletét, így nem volt kérdés, hogy ezt is közösen készítjük el, megjavítva és használhatóvá téve így az ajtót. És itt nem csak a pénzről van szó…

Ugye, hogy nem látszik már a korábbi sérülés? 😉

Vérvételen jártunk

Vérvételen jártunk


Vérvételen jártunk

Sokszor mondjuk, hogy nálunk nem csak a szakmai vizsgára való felkészítés történik, főleg az életre való nevelésen van a hangsúly. Ezek olyan aprónak tűnő dolgokban is megmutatkoznak, amiket más oktatási intézményekben nem tanítanak vagy mutatnak meg, szinte lehetőség sincs rá.

Gondoljunk csak bele: 

Hogyan intézzük banki ügyeinket? Milyen előzetes információkra van szükségahhoz, hogy nyissunk egy bankszámlát? Hogyan kell befizetni egy csekket a postán vagy feladni egy hivatalos levelet? Ezeket mi mind úgy tanítjuk a tanulóknak, hogy amint aktuálissá válik, egy-egy oktató elkíséri a gyereket és végigviszik együtt a folyamatot. Nemrégiben közösen mentünk a Kormányablakba, hogy Ügyfélkaput csináltassunk nekik. Ma pedig Dáviddal voltunk együtt vérvételen. Szerencsés véletlen, hogy találkoztunk, sosem járt még az SZTK-ban, nem tudta, hogyan működik a rendszer, így nagyon megörült nekünk. Dávid nem konkrétan a mi tanulónk, másik ceglédi szövetkezethez tartozik, viszont az év eleji Gólyahéten erős lett a kapcsolatunk, azóta is tart.

Külön öröm volt számunkra, amikor Dávid meglátta, hogy az SZTK-ban van visszajelzési lehetőség és megkérdezte, hogy szabad-e reflexiót adni, mert ő szeretne? Nem hiába, visszaköszön itt is az, amit mindannyian fontosnak tartunk a projektben: visszajelzést adni!

Önkéntes börze

Önkéntes börze


Önkéntes börze

Önkéntes börzén jártunk, lelkes gyerekeket találtunk!

Önkéntes Börzén voltunk a Cegléd és Térsége Ipartestülete dísztermében, ahol az érdeklődő fiataloknak meséltünk azokról az önkéntes tevékenységekről, amelyeket a Pálföldi Majorság területén belül tudnak végezni. Bízunk benne, hogy sokukkal hamarosan ismét találkozunk! Köszönjük a meghívást a FECSKE Egyesületnek (Fiatalok Együttműködése a Ceglédi Sikeres Közösségekért Egyesület) és a Ceglédi Ifjúsági Önkormányzatnak!

Pálföldi Majorság
 –  A hely, ahol önmagam lehetek!
Cegléden található a varázslatos Pálföldi Majorság, ahol a természet és a közösségi élet összefonódik. Egy társadalmi-és szociális farm, tanbirtok, oktató központ és közösségi tér, ahol szívünkön viseljük a fenntarthatóságot és környezettudatosságot, pénzügyi-, egészségügyi-, életviteli tudatosságot, ahol közösségi kezdeményezéseknek és társadalmi vállalkozásoknak adunk teret. Küldetésünk az egységes embernevelés és a társadalom fejlődésének támogatása.

Miért jó önkéntesnek lenni nálunk?
Élmény és tanulás: Lehetőséged van tanulni a fenntartható gazdálkodásról, a kézműves mesterségekről és a közösségi élet varázsáról!

Közösség és barátságok: A Pálföldi Majorság egy nagy család, ahol mindenkit szeretettel fogadunk. Alakítsuk ki közösen a pincehelyiséget vagy dekoráljuk kreatívan a tanya konyhát, ahol a későbbiekben szuper közösségi bulikat tudunk majd tartani!

Természet közelsége: Töltsd a napjaidat a friss levegőn, a gyönyörű táj és leendő állataink társaságában. Élvezd a természet nyugalmát és szépségét! Részt vehetsz a birtok szépítésében, a kerti-és veteményesbeli munkálatokban. Későbbiekben segíthetsz a leendő állatok gondozásában.

Részese lehetsz egy nemes ügynek: Az önkéntességeddel hozzájárulsz ahhoz, hogy a Pálföldi Majorság, mint közösségi hely továbbra is tele legyen élettel.

U21-es EB selejtező

U21-es EB selejtező


U21-es EB selejtező

Magyarország – Málta U21-es EB selejtező foci mérkőzésen jártunk Pálföldi tanulóink egy részével, akik hihetetlenül élvezték a jutalom programot csütörtök este!

Fontosnak tartjuk az ilyen típusú közös eseményeket, mert kiválóan összehozza a csapatot (szurkolás), a gyerekek megismerhetnek új környezetet (stadion), új közlekedési formákat (amikor vidékről a fővárosba megyünk fel), új szabályokat (stadionba való szigorú beléptetési rendszer), új viselkedési normákat (szurkolási szabályok). 

Főként azok a tanulók kaptak lehetőséget, akik kiemelkedően teljesítették korábban a rájuk bízott projektfeladatot és viselkedési kultúrájuk is megfelelő volt ezeken az alkalmakon, na meg aki alig várta, hogy jöhessen szurkolni. 

Fénybe borul a Pálföldi Majorság

Fénybe borul a Pálföldi Majorság


A Pálföldi Majorság fénybe borul

A Pálföldi Majorság végre fénybe borult!

Az Igazfény Lámpabolt támogatása által megfelelő világítással tudtuk bővíteni azt a teret, ahol tanulóinkkal a mindennapokban foglalkozunk. Ilyen borús időben pedig még jobban felértékelődik és kincset ér a minőségi fény. 

Üzletükben pedig szebbnél szebb lámpákkal találkoztunk, így aki most gondolkodik vásárláson, mindenképpen hozzájuk térjen be elsőnek! Nem csak a széles választék, hanem a kiszolgálás is minőségen felüli!   Hálásan köszönjük az adományokat!

Zsókitchen Workshop

Zsókitchen Workshop


Zsókitchen workshop

ZsóKitchen – Halloweeni boszorkánykonyhája workshop
azoknak a gyerekeknek, akik az őszi szünetben is szeretnének egy TÖKéletes programon részt venni, főzni, finomakat enni, szórakozni és bulizni!

IDŐPONT: 2024. 10. 30. (09:00-23:00)

ÁR: 16.000 Ft/fő (3x-i étkezéssel együtt)

HELYSZÍN: Pálföldi Majorság – 2700 Cegléd, Kisközép út 10/B
Figyelem! A létszám limitált! Jelentkezés 10 éves kortól ajánlott.

REGISZTRÁCIÓ: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc_OtxzW28NVBg_WTuRAhG-_cK-_irKG6IFivzgoZDJeWTeog/viewform

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Darázs Erzsébet
06703965890
d.zsoka.palfoldi@gmail.com

Kovács Imre

Kovács Imre


Az eddigi pályafutásom alatt mindig nyitott voltam az új ismeretek megszerzésére. A tanulás lehetősége, a folyamatos fejlődés képessége mindig is motivált. Számos képesítéssel rendelkezem. Ezek közül az egyik a Kőműves Mester képzés. Ezt még a régi oktatási rendszerben szereztem meg amelyben az építőipar teljes szakmai ismereteit tanították. Több, mint 17 évet dolgoztam sportszervezetben is, mint nevelő és edző, illetve vezetőségi tag, innen is van bőven tapasztalatom a gyerekekhez való kapcsolódáshoz. A felnőttoktatásban is részt vettem, mint szakoktató. A felnőttoktatásban a szegregátumban élők szakmához jutása volt a képzés fő feladata. Itt sok problémával élő tanulóval volt dolgom, ami erősen igénybe vette az ember pedagógiai érzékét. 

A szaktudásom az építőiparon belül számos területet lefed, mivel a mestervizsgámnak és a folyamatos önképzésemnek köszönhetően nagyon jó rálátásom van az építőipar munkafázisaira.

Miért döntöttem a szakoktatói pálya mellett?

Sajnos a szakmában egyre kevesebb a szakember. A jó szakember még kevesebb. Ezen szeretnék a lehetőségeimhez mérten segíteni, mint szakoktató. Az új generációk tanítása, oktatása kihívás a számomra. A gyermekek szakképzése engem régóta motivál, mert úgy gondolom, óriási felelősséggel tartozunk a jövő generációjáért. Eddig minden diákom, aki teljesítette az iskolai éveket sikeres szakmunkás vizsgát tett, ezzel is segítve őt a dolgozó társadalmunk beépülésébe. Ezek a sikerek megerősítették bennem azt az érzést, hogy jó úton járok. Fontosnak tartom, hogy az általam oktatott gyerekek az általuk választott pályán maradjanak. Ehhez elengedhetetlen a szakma iránti szeretet és alázat. 

Az oktatói pálya hatalmas kihívás a számomra, rengeteg tudást és gyakorlatot igényel, hogy az oktatás terén sikereket érhessünk el. Fontosnak tartom, hogy a színvonalas oktatás megvalósuljon Magyarországon, ehhez elengedhetetlen a gyerekeknek a szakmához való viszonyulásának fejlesztése. Célom, hogy ebben részt vehessek, terveimet megvalósíthassam, mint szakoktató pedagógus.

Mottóm: Minél többet tudsz, annál értékesebb vagy!