Első tabló – Pálföldi Ház

Első tabló – Pálföldi Ház


Első tablónk a pálföldi házban

Büszkén mutatjuk be az első tablónkat!

Ékes dísze lesz a Pálföldi Háznak az első osztályunk elkészült tablóképe. Az egyéni fotók a tanyán készültek a tanulók ötlete alapján, hogy stílusosak és hűek legyünk önmagunkhoz.

Jogos a kérdés, hogy miért pont a repülés szimbolikája jelenik meg az összképen?

Nos, nálunk a Pálföldi Házban minden termet 1-1, a repüléshez kapcsolható kifejezéssel definiáltunk, így bővítve a tanulók szókincsét és ismereteit is. Így lett a WC-ből leszállópálya, az irodából irányítóközpont, a vezetői irodából pilótafülke, a fejlesztő szobából felszállópálya, a tanulók pedig az utasok. Egy-egy hangulatukat, tevékenységüket is ezekhez kötöttük, szóval volt turbulencia, üzemzavar, vihar előtti csend, na meg járatkésésből is bőven. 🙂

Mégis az utasok a first class-hoz tartoztak (a saját elmondásuk alapján is). 🙂

Ezek után nem volt kérdés, hogy a tablókép is a repülés témájában fog megjelenni. Habár sajnos katapultálás is volt 2 esetben az évben, de ezt is szerettük volna megjeleníteni a tablón. A tanulókat a mentoraik engedték útjukra hasznos eszközökkel ellátva. A landolás pedig igazán izgalmas lesz, mivel mindenki az álmai autójába fog érkezni, ugyanis a jogosítvány igazán nagy motiváció volt számukra egész évben.

A Pálföldi Ház „személyzete” folytatja útját a repülővel és várakozik az új utasok becsekkolására.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.