Nyári tematikus műhelysorozat 2024.

Nyári tematikus műhelysorozat 2024.


NYÁRI Tematikus műhely sorozat
2024. Szeptember

Lezajlott a nyári tematikus műhelysorozat avagy ismét tanultunk egymástól.

Idén is összegyűltünk három napra, hogy fejlődjünk, haladjunk az önmegismerés útján és ezzel együtt megvitassuk, hogy mindezt, hogyan használhatjuk fel, építhetjük be a műhelyiskolai pedagógiai gyakorlatba, fejlesztő folyamatainkba.

A szeptember 3-5 – ig tartó műhelymunka során olyan témákat dolgoztunk fel, melyekkel talán nem foglalkozunk nap mint nap, mégis átszövik mindennapjainkat, azaz kiemelt figyelmet érdemelnek. Beszélgettünk a flow élményről, milyen az amikor valaki teljesen belefeledkezik egy tevékenységbe, és hogyan érhető el a magával ragadó áramlatélmény. Szóba került ismét a Perma modell és annak gyakorlatba való átültetése, akár egy-egy foglalkozásba ágyazásának módja. Izgalmas beszélgetés kerekedett az énkép – önértékelés – önbizalom – önbecsülés fogalmak négyesfogata körül és e mentén arról is szót ejtettünk, hogy a munkánkban egyszerre óriási lehetőség és felelősség a diákok énképének alakulására gyakorolt hatás. Évkezdés lévén a az együttműködési keretek kialakításának és megerősítésének, fenntartásának hogyanjáról esett szó a harmadik napon és annak soft módjairól. 

Remek három napot töltöttünk együtt, melynek komfortjához hozzáadott a kiváló vendéglátás és helyszin.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.