Sikeres próbavizsga

Sikeres próbavizsga


SIKERES
PRÓBAVIZSGA

Sikerrel zártuk a próbavizsgát!

Hamarosan itt a vizsgaidőszak, de előtte még próbavizsgán jártak a tanulók. Mindannyian izgultak előtte, mivel nem csak a gyakorlatban kellett teljesíteni nekik, még egy-egy prezentációval is készültek a tanulók, amelyeket ők maguk készítettek. Az alapoktól indultunk a digitális kompetencia és a kommunikációs készség fejlesztésében, de a visszajelzések alapján is elmondható, hogy hatalmasat fejlődtek tanulóink.

Straubingeré Keresztúri Hajnalka a Ceglédi SZC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola gyakorlati oktatás vezetője többek között az alábbi reflexiót írta a H-ÉSZ oktatóinak és mestereinek:

„A tanulók időben, munkára kész állapotban jelen voltak. A munkavédelmi előírásoknak megfelelően voltak öltözve. A munkaterületet végig tisztán és rendezetten tartották. A feladatvégzés során fegyelmezettek voltak, koncentráltak a feladat minél jobb megoldására. A ppt bemutatása során a tanácsokat elfogadták, nem háborogtak, együttműködőek voltak. A ppt-k nagyon összeszedettek voltak, látszott, hogy sok időt és energiát fektettek bele. A gyakorlati feladatuk alapján azt gondolom mindenki meg fogja tudni a szakmai vizsgát is csinálni. Külön köszönöm mindannyiótoknak a munkáját, rengeteget fejlődtek a kezetek alatt ezek a gyerekek. Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatunk veletek!”

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.