Vérvételen jártunk
Sokszor mondjuk, hogy nálunk nem csak a szakmai vizsgára való felkészítés történik, főleg az életre való nevelésen van a hangsúly. Ezek olyan aprónak tűnő dolgokban is megmutatkoznak, amiket más oktatási intézményekben nem tanítanak vagy mutatnak meg, szinte lehetőség sincs rá.
Gondoljunk csak bele:
Hogyan intézzük banki ügyeinket? Milyen előzetes információkra van szükségahhoz, hogy nyissunk egy bankszámlát? Hogyan kell befizetni egy csekket a postán vagy feladni egy hivatalos levelet? Ezeket mi mind úgy tanítjuk a tanulóknak, hogy amint aktuálissá válik, egy-egy oktató elkíséri a gyereket és végigviszik együtt a folyamatot. Nemrégiben közösen mentünk a Kormányablakba, hogy Ügyfélkaput csináltassunk nekik. Ma pedig Dáviddal voltunk együtt vérvételen. Szerencsés véletlen, hogy találkoztunk, sosem járt még az SZTK-ban, nem tudta, hogyan működik a rendszer, így nagyon megörült nekünk. Dávid nem konkrétan a mi tanulónk, másik ceglédi szövetkezethez tartozik, viszont az év eleji Gólyahéten erős lett a kapcsolatunk, azóta is tart.
Külön öröm volt számunkra, amikor Dávid meglátta, hogy az SZTK-ban van visszajelzési lehetőség és megkérdezte, hogy szabad-e reflexiót adni, mert ő szeretne? Nem hiába, visszaköszön itt is az, amit mindannyian fontosnak tartunk a projektben: visszajelzést adni!