
Kleczl József
Az általános iskola elvégzése után jelentkeztem ipari tanulónak. Kezdetben nem voltam elég motivált, de ez kialakult ahogy a tudásom gyarapodott. Ezt köszönhettem a tanároknak és az oktatóknak egyaránt.
A szakmunkásbizonyítvány megszerzése után a Kecskeméti Asztalos Szövetkezetben kezdtem dolgozni, ahol a szakmai gyakorlatot töltöttem. Öröm volt számomra, hogy nagy tudású szakemberek között nőhettem fel, akik megtanítottak egyedi és prototípusú bútorok tervezésére, készítésére.
Később a munkámra való elégedettséggel gyártáselőkészítőnek neveztek ki. Sajnos ezt nem sokáig élvezhettem, mivel 2003-ban a szövetkezet megszűnt és ezért új állás után kellett néznem. A szakmámban nem tudtam elhelyezkedni így az építőiparban kezdtem el dolgozni. Ebben a munkakörben nem éreztem otthon magam ezért 2008 januárjában úgy döntöttem, hogy asztalosként egyéni vállalkozásba kezdek.
Fő profilom közé tartozik egyedi bútorok tervezése, gyártása, beszerelése, valamint antik bútorok javítása. Úgy érzem egyéni vállalkozóként is nagyon sokat tudtam fejlődni. Az évek során megszerzett tapasztalatomból szeretnék átadni a tanulóknak.