
Süveg Tiborné
Érdeklődésem fókuszában a civil jól-lét témaköre áll, amely összekapcsolódik a helyi közösségek együttműködésével megvalósuló részvételi-közösségi kutatásokkal. Ennek részeként foglalkoztat a szegénység felszámolására irányuló tevékenység, az élményalapú és művészetalapú kutatási módszerek, közösségi tudomány, service learning. Hiszem, hogy az ökológiai válságra és a társadalmi leszakadásra létezik közös megoldás, és csak is közös megoldással kezelhető mindkét válság. A kulcs pedig a jelenlegi gazdaságunk újra értelemzésében és szervezésében rejlik. Az ÚJ utat közösen kell megtalálnunk, közös tanulással!