Mészáros Judit

Mészáros Judit


Filozófia szakos bölcsészként és tanárként, valamint művelődésszervezőként végeztem a Debreceni Egyetemen. Eddigi pályám során -legyen az a közművelődés vagy az oktatás területe- központi szerepet kapott a fiatalokkal és a közösségekkel való munka. Szerencsés vagyok, hogy a diplomázást követően is olyan változatos tanulási lehetőségekkel gazdagodtam, amelyek szélesítették a látókörömet: többek között készségfejlesztő tréner-, kisközösségi permakultúra-, és festőnövényes képzéseken vettem részt.

A projektben betöltött mentori tevékenység során törekszem ismereteimmel segíteni a tanulóinkat, egyfajta nyitott szemléletet is átadva. A precíz háttérmunka sem áll tőlem távol, éppen ezért a pedagógus szerepkör mellett az asszisztensi feladatokból is kiveszem a részemet. Fontosnak tartom, hogy olyan közegben tudjak dolgozni, amelynek a céljaival, szellemiségével azonosulni tudok; éppen ezért örülök, hogy a projekt kulcsszavai között szerepel a fenntarthatóság, a közösségi érdek és az értékteremtés is.

Lakó Bernadett

Lakó Bernadett


A tudatosság és spontaneitás elegye vagyok. Kisebb kilengésekkel egyre harmonikusabban. Mozdulat és metakommunikációs zsonglőr. Lényed hármas egységéhez (test-lélek-szellem) tested és mozdulataid tudatosításával kapcsolódom, ha te is akarod. Azon mesterkedem, hogy közben meghitt pillanatokat élj meg életed legfontosabb személyével: önmagaddal. Ehhez elsősorban a jóga több ezer éves tudományát használom, de nem riadok vissza más, harmonizáló-gyógyító eszköztől sem. Tisztelem a gyógynövények erejét, tapasztalom a zene és a tánc gyógyító hatását. És nem félek használni.

Dr. Lakó Sándor

Dr. Lakó Sándor


Nomen est omen. Néhai varázsló, mára egyetemi ember. Egykori zenészként nem felejtettem el, hogy milyen fiatalnak lenni és az élet előtt állni. Akarni szívből, csalódni, újra kezdeni, gyógyulni az idővel, ma is fog Ramóna és Pista is. Van pár jó történetem és szeretném, ha élettapasztalatunk kimondva-kimondatlanul, de mindenképpen átszőné ezt a közös munkát.